Koppenhága címkéhez tartozó bejegyzések

Dániában nyaralt a pécsi Mikulás

Mikulás kongresszus DÁnia

Dániában nyaralt a pécsi Mikulás

“Az idei évben harmadik alkalommal vett részt a pécsi Mikulás a Mikulás Világkongresszuson a dániai Bakkenben.” – kezdi írását a Bama.hu híradása, majd folytatja: ”

– Már csak 111 nap van vissza Mikulás napjáig, de addig is sok a teendőm – mondta lapunknak a pécsi Mikulás, aki a napokban tért haza Dániából. – A Koppenhága melletti Bakkenben 1957 óta szervezik meg nyaranta a Mikulások nyári seregszemléjét, amelyen én is részt vettem, mint Magyarország Mikulás-nagykövete – tette hozzá.

Az idei évben 15 országból mintegy 150-en Mikulás vett részt a találkozón…”

Dániában nyaralt a pécsi Mikulás című írás a linken elérhető.

62. Mikuláskongresszus Dániában

Mikulásdiplomácia: magyar delegáció a Mikuláskongresszuson

WSCC World Santa Claus Congress 2019.

Mikulás Világkongresszus 2019., Julemændenes Verdenskongres 2019., World Santa Claus Congress 2019.

A Mikulás Kongresszust követően tájékoztattuk a hazai sajtót az esemény részleteiről, és a magyar delegáció sikereiről. A közlemény szövege szabadon felhasználható. 

->

Szendrey Júlia és Andersen szobra előtt is tisztelegtek az idei eseményen

A 62. alkalommal megrendezett Mikulás Világkongresszusról a napokban tért haza a magyar delegáció. A hazai-, vagyis a kongresszuson Magyarország Mikulás nagyköveteként is ismert Pécsi Mikulástól megtudtuk, hogy a Koppenhága melletti Bakkenben 1957 óta szervezik meg nyaranta a Mikulások nyári seregszemléjét. Az idei évben 15 országból mintegy 150 küldött vett részt a Mikulás-szakma találkozóján. A piros ruhás férfiak és nők négy napon át különböző programokban vehettek részt, a bakkeni vidámparkban és a dán fővárosban.

A kiemelt programok között Koppenhágában hajózáson és belvárosi felvonuláson vettek részt a Mikulások, a turisták nem kis meglepetésére és örömére. Sor került a Bellevue Beach-en egy kis strandolásra, de a szakmai programok mellett akadályversenyt és Mikulás-öttusát is szerveztek a mindig szívesen látott Julemand-oknak Dánia legrégebbi vidámparkjában, Bakkenben.

Bellevue Beach

Pécsi Mikulás a Beach-en

A magyar delegáció tagja volt a Krampusz is, aki bizony kevésbé ismert figura Dániában és az északi térségben. A barátságos küldött a „Szervusz Krampusz!” nevet viseli, mely a gyermekekkel való barátságkötést is egyszerűsítette és segítette.

A Pécsi Mikulás és Szervusz Krampusz! a virgács és a szaloncukor mellett idén – egy kis országimázs ápolás keretében – a Balaton szelettel is megismertette a dán érdeklődőket.

Servus Krampus és a Pécsi Mikulás Koppenhágában

Pécsi Mikulás és “Szervusz Krampusz”

A Mikuláskongresszus eseményt kihasználva a magyar küldöttség tisztelgett a dán meseíró Andersen Koppenhágában található szobra előtt és felkereste Petőfi Sándor hitvesének, Szendrey Júlia műfordítónak Charlottenlundban található szobrát. Kevesen tudják, hogy Júlia fordított először dán nyelvről magyarra Andersen-meséket. A műfordító tiszteletére 2018-ban állított szobrot a Magyar Kormány, közvetlenül Magyarország Nagykövetségének szomszédságában. A szobor Kligl Sándor életnagyságú bronz alkotása, mely igen információgazdagon fejezi ki Szendrey Júlia szellemi hagyatékát.

A magyar Mikulás-küldöttség mindkét szobornál egy-egy 15 cm-es-, 1848-as magyar huszár szobrocskával tisztelgett az alkotók előtt. Ez alkalomra Fekete Gyula ólomkatona készítő, – „A seregek ura” alkotott korhű magyar huszár figurákat. A művész elmondta, hogy alkotásaival a Szabadságharc rendíthetetlen ólomkatonái előtt is tisztelegni kíván(t).

Andersen, a Pécsi Mikulás és Szervusz Krampusz

Az Andersen szobor előtt a magyar Mikulás-delegáció

Szendrey Júlia műfordító szobra Koppenhága Charlottenlund

Szendrey Júlia Charlottenlundban található szobrát koszorúzza meg a Pécsi Mikulás

Mikuláskongresszus kezdődött Koppenhágában

Pécsi Mikulás Dániában

Mikuláskongresszus pécsi meghívottakkal. A Pécsi Mikulás és Szervusz Krampusz képviselte városunkat…

A Mikuláskongresszus “beharangozója” megjelent, de a hírből kimaradt, hogy a Mikuláskongresszuson a Pécsi Mikulás és “Szervusz Krampusz” volt a magyar delegáció része.
A “Magyar Mikulásnagykövet” harmadik évben képviselte Magyarországot és Pécs városát a Mikulások éves seregszemléjén.

Koppenhágai Mikulás felvonulás

A Nemzetközi Mikulás Kongresszus első napján, július 24-én Koppenhága sétálóutcáján, a Strøget-en vonultak fel az egybegyűlt Mikulások. A videót egy turista készítette, kb. 2.05-től 2.24-ig látható a Pécsi Mikulás és segítője a videón. (Érdemes a bal felső részt figyelni, onnan halad a felvonulás és a Pécsi Mikulás a képernyő jobb oldala felé…)

A kisfilm készítője: Benny Kühnell (Dánia)  – “Tak, Benny!”

Viszont a filmhez el kell látogatni ide:
Julemand 24 juli 2017 Apple Devices 4K

 

Magyar vendég a nyári Mikulás-világtalálkozón

A Magyar Idők papír és online változata is hírt adott a Pécsi Mikulás koppenhágai (Dánia) meghívásáról és a Mikulás Világtalálkozóról. Az online híranyag a Magyar vendég a nyári Mikulás-Világtalálkozón címmel jelent meg.

A híranyag “papír-változata”:

Hungarian Santa Claus on Santa Claus World Congress

Magyar vendég a nyári Mikulás-Világtalálkozón, Magyar Idők, 2017.08.05.

A Magyar Idők híradását “átvette”:
Magyar vendég a nyári Mikulás-világtalálkozón, EPOC.hu, 2017.08.05.

Koppenhága télen, képeslap nyáron

Koppenhágából a dániai Juleman (Julemand) üdvözlete érkezett. Bár a kép a téli Koppenhága látképe, de  a lap nyáron érkezett!  Jól eső látvány a közel 40 Celsius fokban! :-)

Koppenhagen Julemad postcard

Képeslap a koppenhágai Julemantól

Postcard to Santa Claus of Pécs in Denmark Juleman

Képeslap a koppenhágai Julemantól 2.

Mikulás rajongói kör

Felemelő volt, és bizony a nyár kellős közepén is a karácsonyi ünnepkör időszakát idézték azok a “közönségtalálkozók”,  – amolyan “Mikulás-fun” események, ahol a különböző Mikulások és ünnepi szereplők találkozhattak kis- és nagyobb rajongóikkal. Magyar Mikulásként a fényképekkel és autogram-os ajánlásokkal sikerült “bevinni a varázslatot” a Mikuláskongresszus napjaiba.

Santa Claus of Pécs signed card

Kis rajongók a Pécsi Mikulásnál, Bakken, Dánia

World Santa Congress hungarian Santa in Pécs

A várva várt levél a Pécsi Mikulástól

 

Magyar Mikulás a nemzetközi mezőnyben (sajtó)

A Mikulás Világkongreszussal összefüggő külföldi híradások, sajtómegjelenések megemlítik, hogy Magyarország is képviselteti magát a nemzetközi seregszemlén.

“Nyers” fordításban például:
“A szervezők szerint Mikulások a következő országokból jöttek: Nagy-Britannia, Kanada, Dánia, Franciaország, Németország, Hongkong, Magyarország, Olaszország, Japán, Norvégia, Svédország és az Egyesült Államok, hogy résztvegyenek a négy napos kongresszuson Bakken Vidámparkban – Koppenhágában. A Mikulás Kongresszus már 1957-től megrendezésre kerül.”

Néhány a külföldi sajtómegjelenések közül:
Weihnachtsmannparade bei Santa-Kongress in Dänemark, Höfner Volksbatt (CH), 2017.07.24.
Weihnachtsmänner beraten sich bei Santa-Kongress, Spiegel (D), 2017.07.24.
Weihnachtsmänner aus aller Welt beraten sich bei Santa-Kongress in Dänemark, Südkurier (D), 2017.07.25.
Santa congress brings red coats, white beards to Copenhagen streets, The China Post (TWN), 2017.07.25.

Weihnachtsmannparade bei Santa-Kongress in Dänemark

Weihnachtsmannparade bei Santa-Kongress in Dänemark, Höfner Volksball (CH), 2017.07.24.

Nyári Mikulások… írja az újság :-)

Még csak tegnap kezdődött el a Mikulások Világtalálkozója, de a Blikk címlapon jelentette meg koppenhágai hajókirándulásunk egy részletét.

A hír szövege: “Nyári Mikulások; Dániában, Koppenhágában tartották idén is a Mikulások rendes éves kongresszusát. Akinek furcsa, hogy a Télapók mit parádéznak nyár közepén, annak szólunk: ugyan mikor konferenciáznának, ha télen dolgoznak?” (Blikk, 2017.07.25.)

Mikulás Világkongresszus Koppenhága

Mikulások Világtalálkozója, Dánia

Koppenhága: Mikulás Kongresszus

Megérkezett a “kisszámú”, de éppen elégséges számú magyar küldöttség a Nemzetközi Mikulás Kongresszusra. Magyarország első alkalommal vesz részt a Mikulások seregszemléjén, melyet Pécsi Mikulásként képviselhetem.

A magyar küldöttség már az első napon aktív résztvevője volt a kongresszusnak és az eseményeknek, s Koppenhága sétálóutcájában a Strøget-en is felvonult a konferencia vendégseregével közösen.

Santa Claus Congress Kobenhavn Strøget

A Pécsi Mikulás “akcióban” a Strøget-en

A Pécsi Mikulás segítője; "Little helper"

A Pécsi Mikulás segítője; “Little helper”

Santa Claus Congress Bakken Coppenhagen

A Strøget-en a magyar “Mikulás-kommandó”; A zászlóvívő és “kettővel mögötte” a Pécsi Mikulás