Ma, augusztus 4-én én is megemlékezem a dán íróról, aki örökérvényű történeteivel generációk szívébe lopta be magát. Andersen nem csupán meséket írt, hanem a mély emberi érzésekről, a kitartásról és a reményről is mesélt nekünk. Az igazi mesemondó történetei a mai napig velünk élnek.

Ki ne ismerné A rút kiskacsát, a megbélyegzett, de a végén felemelkedő kis szomorú madarat, vagy A kis hableányt, akinek szerelme többet ért a hangjánál? Emlékszünk A hókirálynőre, akinek jéghideg világa mégsem tudta legyőzni a szeretet melegét, vagy A császár új ruhájára, amely a mai napig tanít a képmutatásról. A Rendíthetetlen ólomkatona a szerelem és az önfeláldozás nagyszerűen megfogalmazott példája.

Andersen meséi nem csupán a gyermekeknek szólnak. Tele vannak szomorúsággal, iróniával és olyan életbölcsességekkel, amelyek felnőtt fejjel olvasva is elgondolkodtatnak minket. Ő volt az, aki megmutatta, hogy a mesékben is lehet könnyezni, és a boldog vég nem mindig garantált – de a tanulság örök.

Köszönjük a varázslatot, Hans Christian Andersen!

Tisztelgés Andersen szobránál

A dániai Mikulás Kongresszusok alkalmával magam is tisztelegtem a nagy mesemondó Koppenhágában található szobránál.

Tudtátok, hogy Andersen meséit első alkalommal Szendrey Júlia fordította le magyar nyelvre?

Kapcsolódó oldalak:
A mesék mestere 150 éve hunyt el – HJB.HU
Szendrey Júlia és a magyar Mikulás | Szolgáltató blog